2018. Május 21. Hétfő  Konstantin

13°C / 24°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Kitüntetetteket köszöntöttek a közgyűlés előtt

A hagyományaink szerint a testületi ülés előtt fejezte ki elismerését az önkormányzat a város életében kiemelkedő szerepet játszó szakembereknek, művészeknek, akik nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából rangos állami kitüntetésben részesültek. A kitüntetetteket Szemereyné Pataki Klaudia polgármester köszöntötte.

Áder János köztársasági elnök az alföldi erdőművelési technológiák és gépesítések fejlesztése érdekében, valamint a dél-alföldi régió erdőgazdálkodása és táj-rehabilitációja terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként DR. GÖBÖLÖS ANTAL, az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatóságának nyugalmazott igazgatója részére a MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adományozta.

Ugyancsak a MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést vehette át DR. SULYOK MIKLÓS ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, több évtizedes sikeres ügyvédi pályája, valamint kiemelkedő kamarai szerepvállalása elismeréseként.

A köztársasági elnök a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adományozta BORBÉLY LAJOS, a Bács-Tér Építésziroda Bt. ügyvezetője, vezető építész tervezője, a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara volt elnöke részére a megye terület- és településrendezése, valamint a helyi építésztársadalom elismertetése érdekében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként.

Ugyancsak a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozata kitüntetésben részesült PINTÉR LAJOS József Attila-díjas költő, a Forrás irodalmi folyóirat szerkesztője, lírai alkotásai mellett gyermekverseket és esszéköteteket is magába foglaló, kiemelkedő színvonalú szépírói életműve, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként.

A Bánk bán, Zrínyi Miklós, Radnóti Miklós és Arany János írói szótárának megírásával a magyar szépirodalmi hagyomány fennmaradásának ügyét szolgáló önzetlen értékőrző munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át BEKE JÓZSEF, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium nyugalmazott tanára és igazgatóhelyettese.

Zenés és prózai szerepekben egyaránt bővelkedő, sokszínű színművészi pályafutása, valamint a társulat érdekében végzett szervező tevékenysége elismeréseként JABLONKAY MÁRIA színművész, a kecskeméti Katona József színház társulatának örökös tagja ugyancsak a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetésben részesült.

Jablonkay Mária betegsége miatt oklevelét egy későbbi időpontban veszi át.

A köztársasági elnök a magyar polgári gondolkodás és a polgárság összetartozásának erősítése, valamint a nemzetek Európájának létrejöttét szorgalmazó munkája elismeréseként MÉSZÁROS LÁSZLÓ, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkár-alelnöke, a Patrióta Európa Mozgalom alapítója és főszervezője részére a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést adományozta.

Nemzeti ünnepünk alkalmából a MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetésben részesült GYENES ISTVÁN, a kecskeméti Gyenes Kertészet tulajdonosa, kertész technikus, a magyar gazdaság fejlesztése érdekében végzett munkája, valamint évtizedek óta sikeresen működő családi virágkertészetével a dísznövénytermesztésben elért eredményei elismeréseként.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként MAGYARORSZÁG BABÉRKOSZORÚJA díjat adományozott DOBOZI ESZTER József Attila-díjas író, költő, szerkesztő részére.

Az egészségügy területén végzett eredményes, példamutató tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült Cseke Mária, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Nappali Kórházának gyógyfoglalkoztatója, ugyancsak az emberi erőforrások miniszterének elismerő oklevelét vehette át Dr. Dubravcsik Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gasztroenterológiai Osztályának főorvosa. 

Nemzeti ünnepünk alkalmából Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter a Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díj címhasználat meghosszabbításáról szóló oklevelet adományozott az Univer Product Zrt. részére az ételízesítők és egyéb élelmiszer termékek gyártása és forgalmazása terén az adományozás óta eltelt időben végzett kiemelkedő tevékenysége nyomán.  

Az oklevelet Avramucz Attila vállalati kapcsolatok igazgató vette át. 

A Földművelésügyi Minisztérium ünnepségén az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatában részesült Rákosi József, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott műszaki osztályvezetője, az erdőgazdasági beruházásokban, fejlesztésekben, a szakszerű erdőgazdasági feladatok irányításában végzett kiváló munkájáért, életútja elismeréseként.

A földművelésügyi miniszter Elismerő Oklevelét vehette át Cseh Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Agrárügyi Főosztályának vezetője, a Földet a gazdáknak Programban, a Vízgazdálkodási Tanácsban, a Mezőgazdasági Kárenyhítési Rendszer elektronikus ügyintézési módszerének kidolgozásában, valamint a hatósági eljárásokban végzett kiváló tevékenységéért.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott az irányítása alá tartozó ágazatok területén végzett példamutató, eredményes tevékenysége elismeréseként Kovács Lajos Tibornak, az Autó Univerzál Kft. ügyvezető igazgatójának.

Ugyancsak a nemzeti fejlesztési miniszter elismerő oklevelét vehette át Nagypál Angéla, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának megyei adminisztrációs osztályvezetője.

Simicskó István honvédelmi miniszter beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint szakmai érdemei elismeréséül a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL EZÜST fokozatát adományozta Szloszjár Tamás őrnagynak, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisának állományából, a miniszter a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL BRONZ fokozatát adományozta Szabó Tamás őrnagynak ugyancsak a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisának állományából.

A Víz Világnapja alkalmából Víz Világnapi Emlékérmet vehetett át Samu Anna, a BÁCSVÍZ Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási osztályvezetője, a Magyar Víziközmű Szövetségben végzett eredményes munkája, a vízügyi ágazat szolgálatában töltött közel két évtizedes odaadó, példaértékű, eredményes tevékenysége elismeréséül.

Élő adás