2018. Május 21. Hétfő  Konstantin

13°C / 24°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Cirókás nap – perecet termő fával

Május 13-án, vasárnap meglepetések sora várja a bábszínházba érkező gyerekeket.

Ez a nap ünnepnap a Ciróka életében. A vasárnapi előadások tekintetében véget ér az évad, a társulat közös játékkal és egy izgalmas vendégelőadással köszöni meg nézőinek a látogatásokat. Az új bemutatókhoz kapcsolódó játékok és az előadások szereplői 9.45 órától várják „hétpróbára” a gyerekeket. Beléphetünk a fehéroroszlán barlangjába, ahol titokzatos lepkéket foghatunk. Max-szal és Móriccal, a két vásott csibésszel pereceket gyűjthetünk. Kipróbálhatjuk, meddig bírjuk a levegőben tartani a vadhattyú tollpihéjét, és azt is, hány ügyes dobással tudjuk a csillagok fényét meggyújtani. A kézműves sarokban kecske medált és horgászbotot készíthetünk, egy másik helyszínen pedig csillogó tetoválásokból válogathatunk. És aki a kalandok során megéhezett, a játékban megszerzett pontjait a Perecet Termő Fánál válthatja be

Ezt követően 11 órakor a sokak által kedvelt A SÓ című népmese alapján készült előadást láthatjuk a debreceni Vojtina Bábszínház vendégjátékában.

A kezdés előtti percekben azok a gyerekek, akik az évad során a Mesébelépő játék keretében legalább nyolcszor ellátogattak a Ciróka hétvégi előadásaira, átvehetik az erre az alkalomra készített ajándékot, és azt is megtudjuk, ki nyerte el a Tiszteletbeli Társulati Tag címet. A vidám délelőttre a tízórait a Félegyházi Pékség és Félegyházi Tej biztosítja.

Élő adás