2018. Június 18. Hétfő  Levente

19°C / 27°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Az utolsó szettben megizzadt, de győzött a Röpke SE

A HÉP-Röpke SE szombat este az Érd csapatát fogadta a rájátszás első fordulójában. Csapatunk az első helyről várhatta a találkozót. Az utolsó szettben hét pontos hátrányból sikerült fordítaniuk és három-nullás szettarányban megnyerni a meccset.

Jól kezdett a Röpke SE, egy-egy után zsinórban hat szervából volt eredményes a hazai csapat. A vendég együttes így kénytelen volt időt kérni. Bár sikerült szépítenie az Érdnek csapatunkat nem tudták kizökkenteni a jó sorozatból, így hamar tíz pont lett a különbség. 14-4 volt ekkor az állás. Nem adott sok lehetőséget ellenfelének a Kecskemét nyolc pontnál közelebb nem engedte a vendégeket, és 25-11-re megnyerte az első játszmát.

A második szett eleje is hasonlóan alakult mint az első nyolc-egynél ismét időt kért az Érd. Sikerült rendezni a sorokat előbb 13-9-re jött fel ellenfelünk, majd egy jó sorozattal egy pontra csökkentette hátrányát. Ekkor azonban megrázta magát a Kecskemét és mire észbe kaptak a vendégek ismét öt pont volt a különbség. Az újabb időkérés sem segített már 10 ponttal hozta a második játszmát is csapatunk.

A harmadik szettben elkényelmesedtek a hazaiak, három-nullával nyitott a pest megyei csapat. Kilenc-kilencnél egyenlítettek a mieink. Ezt követően ismét az Érd irányította a meccset, megléptek hét ponttal. Kása Róbert volt kénytelen időt kérni, ami után elkezdett zárkózni a Kecskemét. 21-20-ra sikerült felzárkózni, erre azonban három vendég pont volt a válasz. Izgalmasra sikerült a végjáték 24-21-es vendég vezetést követően 24-24-nél egalizált a Röpke majd 31-29-re megnyerte a harmadik játszmát is. Így szettveszteség nélkül győzött a rájátszás első mérkőzésén

HÉP-Röpke SE - DELTA RSE Érd   3:0 (25:11, 25:15, 31:29)

Kása Róbert a HÉP-Röpke SE vezetőedzője elmodta – A lehető legfontosabb, hogy megszereztük a 3 pontot. Az első két szettben nagyon sok mindenkinek tudtam lehetőséget adni, hogy a pályán legyen és az NB2-es bajnokságot újra megízlelje. A harmadik szettben sajnos a nyitás-fogadásunk nagyon elment. Egy picikét kényelmessé váltunk, nem csak nyitás-fogadásban. De gratulálok a csapatnak, hogy ilyen verthelyzetből visszatudott kapaszkodni. 

Élő adás